A WC papír és a konzervek felvásárlásnak oka van

2020. március 23. 07:00 - Life Advisor

corona_shopping.jpgFurcsának tűnhet, hogy napjainkban az emberek óriási mennyiségű WC papírt, fertőtlenítő gélt és kendőt valamint nedves törlőkendőket vásárolnak. Ez a fajta vásárlási magatartás azonban nem olyan abszurd, mint az első pillantásra tűnik. Tény, hogy bizonyos árucikkeket az egyre súlyosbodó koronavírus hatására felhalmozunk, amely a részben velünk született félelem következménye.



A Journal of Consumer Research 2017-ben elvégzett tanulmánya is ezt a velünk született félelem miatti vásárlást támasztja alá.

A fogyasztó és viselkedéskutatók egy amerikai szupermarketben végezték el a kísérletet. A vásárlóknak azt mondták, hogy a vásárlásukkal utalványt nyerhetnek. A vizsgált alanyok felétől azt kérték, hogy meséljenek el egy múltbéli helyzetet, amikor elveszítették az irányítást a helyzet felett. A többiektől pedig egy olyan helyzet felelevenítését kérték, amely során nagy kontroll érzésük volt. Negatív példaként olyanok kerültek elő, mint egy újra és újra meghibásodó mikrofon egy előadás során, a pozitív példaként pedig egy írásbeli vizsga, amelyben minden kérdésre helyest választ adott az illető.

Aztán megkezdődött a vásárlás. A fizetés után átadták a nyugtát az egyik kutatási asszisztensnek, akik elemezték a vizsgált alanyok által vásárolt termékeket. Azok, akiktől negatív esemény felelevenítését kérték a kutatók, sokkal hasznosabb termékeket vásároltak, mint például tisztítószerek, WC papír, fájdalomcsillapító.

A WC papír vásárlás visszaadja nekünk az irányítást érzését

A kutatók tehát arra a következtetésre jutottak, hogy ez a fajta "halmozzunk fel mindenből rengeteget" vásárlás most a koronavírus idején is igaz, hiszen az emberek utálják, amikor úgy érzik, hogy elveszítik az irányítást a környezetük felett. Ha mégis úgy érezzük, hogy kezd kicsúszni az irányítás a kezünk közül, akkor olyan termékeket vásárolunk, mint WC papír, tisztítószerek, fertőtlenítő szerek. A kutatók szerint az ilyen árucikkeket az emberek automatikusan a problémamegoldás eszközeként kezelik.

Persze, ahogy azt bizonyára mára már mindenki tapasztalta nemcsak WC papír, maszk és fertőtlenítő gélből van hiány. Ugyanúgy érintettek még a gyümölcsök,zöldségek, tej, száraztészták és a kenyér. A kutatók szerint erre is egyszerű a magyarázat, hiszen ezen élelmiszerek a legszélesebb értelemben vett alapvető élelmiszerek.

Az alapvető emberi szükségletet kielégítő cikkek (pl. WC papír) és természetesen az ételek is visszaadják nekünk az ellenőrzés és az irányítás érzését, hogy a koronavírus apró lépésekkel ugyan,de lassan elvonul és felébredünk a jelenlegi rémálomból.

Nehéz abbahagyni a tömeges mennyiségű vásárlást

Érhető, hogy a jelenlegi koronavírusos időszakban egyre több dolgot halmozunk fel otthon. Legalábbis pszichológiai szempontból. A probléma az, hogy ez a dinamika csak erősíti önmagát vagy ami még inkább igaz, hogy mi magunk erősítjük ezt.

Így működik ez az ördögi kör : Egyre több ember vásárol óriási mennyiséget, amelyek általában több hónapig is eltartanának, a szupermarketek polcai gyorsan leürülnek, más emberek pont ezt látják és amint újra van készlet a boltokban szintén óriási mennyiséget vásároltak, hiszen látták, hogy gyorsan fogy és nekik még nincs otthon elég. (Legalábbis úgy gondolják.)

Tehát mindenki, aki pánikszerűen vásárol, hozzájárul ahhoz, hogy valaki más is az ellenőrzés és irányítás elvesztését érezze és felhalmozzunk különböző árucikkeket. Ebből a ciklusból nehéz kitörni, hiszen senki nem szereti azt érezni, hogy nem ő irányít. Talán egy kicsi segítség lehet számunkra, hogy a boltok folyamatosan informálják a vásárlókat arról, hogy senkinek nem kell aggódnia az élelmiszer ellátás hiányától, hiszen a boltok nyitva maradnak. A polcok "csupán" logisztikai okokból üresek, az áruházaknak ugyanis egyszerűen nem tudnak olyan gyorsan szállítani, mint amilyen gyorsan és ahogy mi emberek vásárolunk.

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel is!

A LifeAdvisort megtalálod a legnépszerűbb közösségi oldalakon is!

Likeold az oldalunkat a FACEBOOKON!

Kövess be INSTÁN is!

komment
süti beállítások módosítása