Mit tanultam 35 randiból?

2022. július 06. 07:30 - Life Advisor

randi_35.jpgVannak, akik élvezik, vannak, akik a mai napig rettegnek tőle. Vannak rossz és jó randik. Vannak, akik mindig ugyanazt élik meg vagy épp ugyanazokat a hibákat követik el. A mai világban annak érdekében, hogy képesek legyünk egy kapcsolatot kialakítani, randiznunk is kell. Mindez persze nem ördögtől való dolog, nem érdemes rágörcsölni, csak néhány alapvető tippet érdemes betartanunk. Ebben a posztban összeszedtünk jó pár valós élet által produkált tippet, amit érdemes tudnod a randizásról. Persze ez a lista nem végleges és nem is 100%-ban átfogó. Ezek egyszerűen olyan megfigyelések és dolgok, amelyeket 35 randi alapján megfigyeltünk. 

A tánchoz két ember kell

Ne feledd, hogy a randi ugyanúgy szól rólad, mint a másik személyről. Ne aggódj a korábbi randik miatt, koncentrálj a kettőtök találkozójára.

Gondolkodj

Mindig - és tényleg mindig - foglalj asztalt, ha mentek valahova, kivéve, ha épp egy parkban sétáltok. Ne beszéljetek meg randit egy bárban, kocsmában, étteremben asztalfoglalás nélkül.

Ha meggondolatlanul szervezed az első találkozótokat, könnyen kiköthettek egy üvöltő hangszóró mellett, ahol aztán egyáltalán nem fogtok tudni beszélgetni, ismerkedni. Emellett az asztalfoglalás sokat elárul rólad vagy a párodról: látszik, hogy figyelmes vagy és erőfeszítéseket teszel a randi érdekében.

Ha sétálni mentek ügyeljetek arra, hogy az időjárás megfelelő legyen. Nehéz érezni a kémiát, ha hideg van vagy harcolnotok kell az elemekkel egy szélvihar vagy felhőszakadás miatt.

Légy személyes

Hacsak nem egy egyéjszakás kalandot keresel, akkor tegyél fel személyes kérdéseket is. Ha online ismerkedtetek meg, akkor a társkereső profil alapján már (feltéve, hogy ki volt töltve) néhány személyes dolgot tudtok egymásról, de ennyi egy hosszútávú kapcsolathoz még nem lesz elég. 

Ráadásul online bármit lehet írni, de tapasztalatom szerint az emberek szemtől szemben nagyon másképp reagálnak a személyes típusú kérdésekre. 

Te nem vagy James Bond

Ez most inkább férfi társaimnak szól. Ne te rendelj italt a randin! Nem fogsz olyan magabiztosnak tűnni, mint a filmben James Bond, ehelyett inkább arrogáns és irritáló lesz a viselkedésed. Kivétel persze, ha egy korábbi beszélgetésetek során elmondta már neked, hogy mit iszik szívesen.

A bizalom kulcsfontosságú

A nők szeretik a magabiztosságot. Ez nyilván egy randi szituációban kihívás lehet, mégis meg kell tenned. Lehetőleg próbálj magabiztos lenni alkohol segítsége nélkül, hogy képes legyél megfelelő döntéseket hozni.

Légy realista

Vedd észre, hogy a nő, akivel találkoztál egy társkeresőn keresztül, valószínűleg három másik sráccal üzenget. A verseny tehát nagy, így a legjobbat kell kihoznod magadból és a randitokból.

Lazíts

Bár a legtöbbet kell kihoznod a randiból, ne helyezd magad óriási nyomás alá emiatt. Végül is ez csak egy randi, ha úgy alakul bármikor elmehetsz és soha nem kell látnod az illetőt. Ami viszont fontos, hogy mindig légy tisztességes és tisztelettudó. 

Menni vagy maradni?

A randit a lehető legélvezetesebbé kell tenni, még akkor is, ha tudod, hogy nincs kémia. Még mindig érezhetitek jól magatokat, de vannak, akik inkább lezárják a randit és tovább állnak, hátha megismernek valakit, csak úgy, spontán.

Adatvédelem

Ne adj meg semmilyen személyes adatot, például a címed, munkahelyed stb rögtön az elején. Volt egy barátom, aki randizott egy lánnyal, aki másnak könnyek között megjelent a barátom munkahelyén és számonkérte őt, hogy miért nem akar vele újra találkozni?

Egyeztesd az időpontot telefonon

A találkozás előtt érdemes felhívnod az illetőt, hogy megfelel-e még az időpont és a kiválasztott helyszín a randihoz. Ezzel sok időt megtakaríthatsz és kínos pillanatokat is elkerülhetsz.

Randi napló

Vezess randevúzási naplót. Írd össze a tapasztalataid, amelyek majd segíteni fognak, hogy mit szabad egy randin és mit nem.

Az elutasítás a játék része

Ne vedd túl komolyan! Elutasítanak téged és te is elutasíthatod az embereket. Megtörténik. Lazíts! Ennek meg kell történie. Összetett lények vagyunk, akik sokféle módon változnak, vagyis az elutasítás természetes lehetőség, amely időnként meg is történik.

Bármennyire is mondják az emberek, hogy nem ítélkeznek, megteszik. Állandóan és néha anélkül, hogy észrevennénk: a tudatalattink helyettünk cselekszik. Ügyelj viszont arra, hogy megfelelő ok miatt utasíts el valakit.

Öltözz lélegzetelállítóan

Nyilvánvalónak tűnik, de volt már néhány randim, ahol az illető nem igazán tett erőfeszítést az öltözékével kapcsolatosan. 

Érezd magad különlegesnek

Tedd különlegessé a randid, mintha csak ő lenne neked. Ne nézegesd a telefonod, ne hagyd, hogy elkalandozzon a figyelmed, légy jelen teljes mértékben.

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON! 

Motiváció & Inspiráció & Friss posztok egyenesen a hírfolyamodon!

komment
süti beállítások módosítása