Mely kapcsolatok élik túl a koronavírust és melyek nem?

2020. december 08. 19:53 - Life Advisor

covid_couple.jpgHa március előtt volt párod és most decemberben még mindig ugyanannak a személynek tudod örömmel a szemébe mondani, hogy szereted, akkor ez az a pont, amikor igenis veregesd vállon magad. Remekül csináltad! Sikerült uralnod a koronavírus okozta válságot, egy olyan válságot, amely hónapok óta nemcsak sok emberi életet és megélhetést, hanem számos kapcsolatot is veszélyeztetett. A statisztikák szerint minden ötödik pár több nehézséggel küzdött meg a koronavírus óta. Mindezt egy párkereső ügynökség reprezentatív tanulmányának eredménye volt, amelyben október és november hónapban csaknem 2100 embert kérdeztek meg a párkapcsolatukról. A 30 évnél fiatalabbak között a résztvevők egyharmada azt mondta, hogy a pandémiában a korábbiaknál sokkal gyakrabban veszekedtek a kedvesükkel. Ugyanebben a korosztályban élők 11%-ka jelenleg még mindig a szakításon gondolkozik. Ennek eredményeképpen két kérdés merül fel. Először is, mi az, ami a koronavírus alatt ennyire megnehezíti a párok életét? Másodszor : mi a különbség azon párok között, akik a szakításon gondolkoznak és azok között, akiket ez az egész járvány még erősebbé tett?

A járvány szinte mindenkiben kiváltotta a stresszt, függetlenül attól, hogy a vírustól féltünk, vagy a munkahelyünk elvesztésétől, az egzisztenciánk megcsorbulásától stb. vagy épp a még nagyobbá vált munkahelyi stressz okozott kellemetlenségeket. A stresszt magunkkal hordozzuk a párkapcsolatunkba is. A szokatlanul intenzív és nem önkéntesen választott közelség a partnerünkhöz stresszt és konfliktusokat okozhat. Aki pedig erre önbizalomhiánnyal, vitákkal, szemrehányásokkal reagál, hosszútávon tönkreteszi a kapcsolatot.

A koronavírus tükröt tart a pároknak

A koronavírus egyfajta tükröt tart a kapcsolatunknak. Ha a párok belenéznek, akkor hirtelen minden világosabbá válik. A mindennapi élet zavaró tényezői, a hobbik vagy a szabadidős tevékenységek elvesztése és korlátozása miatt sokkal jobban szembesülünk a kapcsolatunk minőségének jelenlegi állapotával. Ha ez a helyzet pozitív, akkor a párok profitálnak belőle. A működő párkapcsolatokban a lockdown miatt egyre fontosabbá válunk egymásnak, mert mindkét partner több időt tölthet együtt a másikkal és ezt élvezik. A korábban az irodában, barátokkal vagy edzőteremben töltött időt, most egymásra szentelhetik.

Azonban, ahogy a koronavírus a stabil kapcsolatokat még stabilabbá tette, a problematikus kapcsolatokat úgy tette még problematikusabbá. Azok a párok, akik a pandémia kezdetén már elégedetlenek voltak a kapcsolatukkal és akik kevés érzelmi reakciót mutattak, nem érdeklődtek annyira a másik iránt, most a korlátozások során nagyon is tisztán látják ezeket és tudomást szereznek ezekről, kvázi szembesülnek a valósággal. Most már nem lehet elrejteni a problémáikat és sajnos nagyobb valószínűséggel fognak elválni egymástól.

A kapcsolatokban lévő megoldatlan, hosszútávú konfliktusoknak általában van egy mindig megfigyelhető oka: az őket elszenvedő pároknak nagyon eltérő alapvető szükségleteik vannak. Ez jelentheti például azt, hogy az egyik fél nagyobb függetlenségre, a másik pedig nagyobb közelségre vágyik; vagy hogy a két félnek teljesen különböző szexuális vágyai vannak. Elszigetelten és bezárva az ilyen különbségeket nehéz figyelmen kívül hagyni és sok esetben akár erőszakos konfliktusok is kialakulhatnak.

Egyes párok jobban kételkednek

Valószínűleg senki sem szereti bevallani, hogy fontos dolgokban nem igazán van egy hullámhosszon a partnerével. Az ilyen problémás különbségek felismerése azonban annál nehezebb, minél tovább együtt vagy valakivel. Az évek múlásával a válás valószínűsége csökken. Ezt megerősítette a társkereső ügynökség tanulmánya is. A több, mint 20 éve együtt élő párok csupán 3%-ka gondolt a válásra a koronavírus óta.

Azok a párok, akik viszont nem olyan régóta voltak együtt, inkább hajlamosak arra, hogy megkérdőjelezzék a kapcsolatukat. A 3-5 évet együtt élők úgymond a határon vannak. A szerelem első szakasza már alábbhagyott és a pandémiában mindkét partnernek lehetősége volt arra, hogy mérlegelje, vajon a férfi vagy a nő megfelelő-e, hogy előrelépéseket tegyenek a párkapcsolatukban különösen házasságkötés vagy családalapítás céljából. Pont emiatt, mert ezen a határon vannak a párok hajlamosabbak kételkedni is.

Ha a pandémia kitörése óta gyakrabban vitatkoztál a pároddal, akkor nem kell azonnal a legrosszabbat feltételezned. Jobb, ha megbocsátasz magadnak, ha ingerlékenyebb vagy a koronás stressz miatt és bocsáss meg a párodnak is. Sem ő, sem te nem tapasztaltatok még ilyen rendkívüli helyzetet.

A konfliktusok elkerülhetetlenek a párkapcsolatban. Az,hogy ezek mennyit és mennyi ideig ártanak nektek azon múlik, hogyan kezelitek őket. Akik együtt képesek megoldani a vitákat, újratárgyalni az igényeket vagy megvitatni a nézőpontokat, minden eddiginél erősebben léphetnek ki ebből a nehéz szakaszból.

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel is!

Likeold az oldalunkat a FACEBOOKON!

1 komment
süti beállítások módosítása