Perspektíva : soha nem volt fontosabb, mint most

2020. május 03. 10:38 - Life Advisor

perspective_corona_virus.jpgA perspektívának sok meghatározása van, mert ez mindannyiunk számára mást jelenthet. A perspektívára gondolva én alapvetően a nagyszerű képre gondolok. A helyzetek perspektívába helyezése elviszi azokat a pillanaton túl és beilleszti őket az élet nagy sémájába és a céljaidba. A pillanatok perspektívába helyezése lehetővé teszi számunkra, hogy pihenjünk és ellenőrzött módon közelítsünk a dolgokhoz. A perspektíva és a gondolkodásmód a jelenlegi helyzetben pedig szinte soha nem volt még aktuálisabb és fontosabb. Nem arról van szó, hogy lerontsuk a jelenlegi helyzetet, inkább szembe kell nézned vele és látnod kell, mi is van itt valójában. Úgy gondolom, hogy hihetetlenül fontos előrelátnod az utad, ami a céljaid felé vezet és különösen azt, hogyan közelíted meg ezt az utat.

Ez az idő egyedülálló és leginkább negatív módon érintett mindannyiunkat, beleértve engem is. Egyeseknek azonban ezt a helyzetet sokkal könnyebb kezelni, mint másoknak. Azt hiszem, ez nagyrészt a perspektíva miatt van. Mentális fegyelem, összpontosítás és elkötelezettség nélkül ugyanis nem fogunk tudni megbirkózni a jelenlegi helyzettel.

Miért olyan fontos a dolgokat perspektívába helyezni?

Nagyon sok valós tapasztalatom volt, kifejezetten a perspektíva és a gondolkodásmód szempontjából. Mára már drasztikusan megváltoztatta az életemet, hogyan működnek együtt.

Volt olyan időszak az életemben, amikor annyira depressziós voltam, állandó szorongással telve, hogy alig tudtam működni. Erőfeszítés és odaadás révén kitudtam jönni ebből a helyzetből, de ez korán sem jelenti azt, hogy nem vagyok olyan nehézségeknek kitéve, mint mindenki más.

A gondolkodásmód finomítása és a perspektíva felhasználása bármilyen helyzetet kezelhetővé tesz és lehetővé teszi az életben rejlő lehetőségek teljes kihasználását is.

Amikor a dolgok perspektívába állításáról beszélek, fontos, hogy tudd, hogy ez nem azt jelenti, hogy azt mondom, mérsékeld a pillanatot vagy ne is érdekeljenek téged. A lényeg az, hogy gyakran eltévedünk a pillanatban. A társadalom gyorsan mozog és küzdünk egy pillanattal. Még akkor is, amikor a világon minden időnk megvan arra, hogy a pillanatokat a nagy egész részeként lássuk.

Élhetsz a pillanatban, de na hagyd, hogy a kis pillanatok belsőleg pusztítóak legyenek. A kis pillanatokat perspektívába kell helyeznünk, hogy jobban kezelhessük a nagy pillanatokat. Remélem, hogy a következő tanácsok, neked is segíteni fognak a vágyott életed megteremtésében.

1. Állj meg, lélegezz, gondolkodj, reagálj

A legtöbb ember számára ez olyan egyszerű, mint egy másodpercnyi szünet, mielőtt reagálnál. Ez rendkívül fontos számomra, mivel természetes érzelmi reakcióim szinte mindig pusztítók, nem pedig eredményesek. Akár így, akár úgy, a lelassulás és a lélegzetvétel mindig hasznos technika az életben.

Mielőtt felrobbannál, mert lekésted a metrót, vagy becsapott téged egy férfi/nő, szánj egy percet arra, hogy lélegezz, gondolkodj és utána reagálj. Mindannyiunknak számtalan pillanata van naponta. A nap végén tényleg olyan nagy dolog, hogy lekésted a metrót? Ezek a kis pillanatok kezdik megváltoztatni az általános boldogságod szintjét, amint elkezdesz velük foglalkozni.

2. Reflexió

A reflexió az életünk fontos eszköze. A perspektíva vonatkozásában a reflexió lehetővé teszi, hogy finomítsd a megközelítéseden. Amint ezt megteszed, képes leszel arra, hogy elgondolkodj a cselekedeteiden és az előrelépésed módján. Visszatekintve a helyzetekre, láthatod, hogy valószínűleg rosszul kezeltél valamit vagy észreveheted, hogy hol volt hiba a gondolkodásmódodban.

Gondolkodásmódunk megváltoztatása nélkül nem hiszem, hogy lehetséges továbblépni a problémáinkon. Csak a reflexió révén deríthetsz fényt ezekre, majd alakíthatsz ki stratégiát a problémák megoldásához. Fontos tudnod, hogy a múlt hasznos lehet, de csak akkor, ha tanulásra használod, nem pedig rabként élsz benne.

Mindannyian követünk el hibákat és mindannyiunknak vannak rossz napjai. Ha vannak is ilyenek, ne pazarold az időd arra, hogy a sebeidet nyalogatod, hanem vond le a tanulságokat belőlük, hogy az ilyen helyzeteket a jövőben könnyedén elkerülhesd.

A reflexió alapvető funkciója a perspektíva vonatkozásában az, hogy lehetővé teszi, hogy valós időben jobban tudatában legyél a gondolataidnak, tevékenységeidnek, érzéseidnek. Sokkal több lehetőséged lesz arra, hogy a negatív gondolkodásod és cselekedeteid valós időben kijavítsd.

A reflexió így működik és mindig működik, amikor csak akarod. Ha tehát van olyan terület az életedben, amellyel küzdesz, akkor fókuszálj erre és dolgozz rajta.

3. Tudd, hova mész

Végezetül pedig a legjobb módja annak, hogy azokra a dolgokra koncentrálj, amelyek valamilyen végső célodra mutatnak. Legyen valami álmod, munkád, amit végzel, vagy ahogy élni szeretnél stb.

Az irányítás erőteljes motiváló dolog az életben és hihetetlenül hasznos a perspektíva felhasználásában. Például én ismerem az értékeket, amelyekkel élni akarok és azt a fajta ember, aki lenni akarok ám még nem tudom, hol leszek egy év múlva. Mindazonáltal ezek az értékek és személyes tulajdonságok még mindig hihetetlenül hasznosak számomra.

Amikor olyan pillanatokban találom magam, amikor nem cselekszem vagy úgy nem úgy élek, ahogy szeretnék, akkor újra tudok összpontosítani, hogy visszatérjek a kívánt élet útjára. Megfogod látni, hogy ezek a kis pillanatok, amivel ilyen sok időt töltöttél, a valóságban csak csekély hatással vannak arra a képességedre, hogy továbbra is elérd azt, amit akarsz az életedben.

Fókuszálj arra, hogy mik az életed prioritásai, gondolkodj el azon, hogy mit szeretnél és mi érdekel és hagyd, hogy ez legyen számodra az iránymutató. Minél többször megcsinálod, minél jobban összpontosítasz ezekre, annál könnyebb lesz legyőzni a kisebb frusztrációt, szomorúságot és fájdalmat.

Ha elkezded legyőzni az élet kis dolgait, akkor rájössz, hogy a nagy dolgok nem annyira félelmetesek, mint amennyire te úgy érezted. Hozz létre valamiféle irányítást az életedben és hagyd, hogy ez vezessen előre

Ahogyan haladunk tovább előre a válságban, mindenkit arra buzdítok, hogy próbáljon valami jót kihozni belőle. Akármilyen szörnyű is ez a helyzet, lényegében egyszeri lehetőséget kínál arra, hogy újra összpontosítsunk és finomítsunk az életmódunkon. A perspektíva hatalmas eszköz az életben, ha helyesen használjuk. Miért ne használnád ki ezt a ritka alkalmat az életedben, hogy megbizonyosodj arról, hogy a helyes irányba haladsz?

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel is!

A LifeAdvisort megtalálod a legnépszerűbb közösségi oldalakon is!

Likeold az oldalunkat a FACEBOOKON!

Kövess be INSTÁN is!

komment
süti beállítások módosítása