Miért nem dughatod a homokba a fejed az önfejlesztés elől?

2020. április 24. 11:18 - Life Advisor

self_developement_urgent.jpgSokan örökös versengéssel éljük az életünket, amelyben hevesen és vakon versenyzünk a többi emberrel. Habár a verseny érzése lehetővé teszi, hogy átlépjük a korlátainkat, az is fontos, hogy megértsük, mit jelen az egészséges versenyzés. Továbbá érdemes tudni, hogy kivel kell valójában versenyeznünk. Ernest Hemingway tökéletes fogalmazott, amikor azt mondta : "Nincs semmi nemes abban, hogy a társad fölé emelkedsz; az igazán nemes tett az, ha saját korábbi éned fölé emelkedsz." Ez a kijelentés valódi perspektívába helyezi a dolgokat.

Régen egy nehéz élethelyzetem során hagytam, hogy megkérdőjelezzem a személyazonosságomat. Úgy éreztem, hogy patthelyzetbe kerültem, amelyben nem voltam produktív és ezek az érzések odáig fajultak, hogy azt éreztem, elvesztettem az irányítást az életem felett. Ekkor tanultam meg, hogy az önfejlesztésnek mekkora ereje van.

Az önfejlesztés lehetővé teszi, hogy megismerjük a hiányosságainkat, ahelyett, hogy tudomást se vennénk róluk és a szőnyeg alá söpörnénk őket. Felfogjuk ismerni, hogy nem másokkal kell versenyeznünk, hanem saját magunkkal és mindent meg kell tennünk azért, hogy a legjobb verziója legyünk önmagunknak napról napra. Ez az, ami igazán inspirálni fog, hogy szembenézz a benned lakó démonokkal és elkezd egyre jobbá tenni a holnapod.

Ebben a posztban szeretném neked bemutatni, hogy miért kell az önfejlesztésnek prioritást élvezni az életedben.

1. Fel kell fedezned és ki kell találnod a céljaid

Az igazság az, hogyha célok nélkül élsz, akkor az életed ide-oda pattogva halad és soha nem leszel elégedett. Sokan keresünk ötleteket, inspirációt a személyes és szakmai életünk javítása érdekében. Ezek viszont csak akkor működhetnek, ha megismerjük önmagunkat.

Az önfejlesztés alatt megismerjük a hitünket, az értékeinket, megtudjuk, hogy mi a szenvedélyünk és mit is akarunk az élettől. Az önfejlesztés egyfajta utazás méghozzá éppen azért, mert akár több évre is szükséged lesz ahhoz, hogy felfedezd a belső erőd és a képességeid.

Noha másokat inspirálni remek dolog, ugyanolyan fontos, hogy önmagadban megtaláld az ihletet. Ez fogja lehetővé tenni, hogy elnavigáld magad az egzisztenciális válságon és valódi értelmet adj az életednek.

2. Motivációt kapsz az életed irányításához

Miután öntudatosabbá válasz az erősségeid és gyengeségeid tekintetében, jobban ellenőrizheted az életed. A klisé, miszerint minden ember tehetséges valamiben tényleg igaz, de csak ha törekszünk rá, hogy megtudjuk miben is vagyunk tehetségesek, különlegesek.

Ha tudod, hogy mi az, amivel jobbá teheted a világot, akkor ez megmutatja neked az irányt a céljaid eléréséhez. Sokan sokfélét akarnak tenni, de nem tudják, hol kezdjék. Az öntudatosság és az önfejlesztés viszont megadja neked a kiindulási pontot a szenvedélyed alapján.

3. Rátalálsz önmagadra

Amikor jobban megérted és fejleszted magad, akkor bátorsággal fogsz tekinteni az erősségeidre és a gyengeségeidre is. Nem fogod tovább önmagadat okolni a hibáidért. Az önfejlesztés miatt boldog leszel, ha érzed, hogy ma jobb vagy, mint tegnap voltál.

Ha megnézed, hogy mennyire messzire is jutottál és hogyan befolyásolod mások életét azzal, hogy fejleszted önmagad, akkor csak elégedettséget fogsz tapasztalni. Függetlenül attól, hogy a változás, amit létrehoztál kicsi vagy nagy, mások is látják-e vagy csak te. A lényeg, hogy valamilyen hozzáadott értéket képviselsz.

4. Rugalmasabb leszel

A tapasztalatok azt mutatják, hogy nem az mutatja meg, hogy ki vagy, ami történik veled, hanem az, ahogy ezekre a dolgokra, helyzetekre reagálsz. Az önfejlesztés nem egy csodapirula vagyis akadályok és kedvezőtlen helyzetek továbbra is megtörténhetnek veled.

Ha viszont tudatában vagy annak, hogy a személyes céljaidat próbálod elérni, azzal megkönnyítheted a körülmények elfogadását és a velük való szembenézést. Érzelmileg stabilabbá válasz és megteremted a számodra tökéletes és sikeres életet.

5. Gyarapodni fognak a kapcsolataid

A kapcsolatok minden ember életében fontosak. Egészség nélkül nem tudunk boldogulni a világban és a jó kapcsolatok fontos szerepet játszanak ennek karbantartásában.

Az önfejlesztés lehetővé teszi, hogy először befelé nézz és önmagadon dolgozz, ahelyett, hogy másokban keresnéd a hibákat. Ha például mindig dühös vagy és azt megpróbálod javítani, akkor nyugodtabbá és türelmesebbé válsz. Ez a változás megmutatja a személyiséged és javítja a napi szintű kommunikációd. Ennek eredményeként a kapcsolataid száma gyarapodni fog.

6. Pozitív önképed lesz

Az önfejlesztés lehetővé teszi az önbizalmad növelését és az önértékelésed felépítését. Ha önmagadra figyelsz, akkor megszabadulsz abból a csapdából, amikor mindig másokhoz próbálod hasonlítani magad. Ennek köszönhetően reálisan tekinthetsz magadra és javíthatod a személyiséged. Képes leszel kihozni magadból a legmagasabb potenciált.

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel is!

A LifeAdvisort megtalálod a legnépszerűbb közösségi oldalakon is!

Likeold az oldalunkat a FACEBOOKON!

Kövess be INSTÁN is!

komment
süti beállítások módosítása