16 fontos lecke, amit neked sem tanítottak meg az iskolában

2019. szeptember 06. 11:07 - Life Advisor

siker_iskola.jpgSzerinted nem különös dolog, hogy az iskolában szinte semmit nem tanítanak a sikerről? Bezzeg, ha a Pitagorasz-tételt nem tudod álmodból felkeltve, akkor valószínűleg te leszel a fekete bárány az osztályban vagy legalábbis a matek tanár szemében. Az oktatási rendszer rengeteget változott mind pozitív, mind negatív értelemben, azonban továbbra sem látom azt, hogy bárki tanulna bármit is a sikerről.

Ezt persze tekinthetjük bocsánatos bűnnek is, hiszen a siker túlságosan sok tényezőtől függ, így nem tudna egy éves tanrendbe beilleszkedni. Így tehát neked kell kezedbe venned a sorsod és tanulmányoznod a sikeres emberek életét, hogy megtanuld azokat a siker eléréshez szükséges leckéket, amelyeket az iskolában nem tudtál megtenni.

1. Bárki lehet sikeres

Lehetsz teljesen egészségtelen étrenden élő srác, vagy épp egy egészséges életmódot kergető szülők lánya, a siker nem ettől függ. A sikeres emberek ugyanis nem foglalkoznak azzal, hogy honnan jöttek. Ehelyett sokkal inkább érdekli őket, hogy hogyan tudnának a jelenleginél jobb helyre eljutni.

2. A siker több, mint kemény munka

A céltalan hajónak semmilyen szél sem jó. Lehet,hogy mindenkinél keményebben és hosszabb ideig dolgozol, de ha mindezt csak azért teszed, mert elfoglalt akarsz lenni és nem pedig azért mert világos és átgondolt céljaid vannak, akkor az egész nem ér semmit sem.

3. A siker több, mint szenvedély

Szenvedély nélkül nem fogsz sikerrel járni, de ez önmagában még kevés lesz. A szenvedély elmúlik vagy éppen megváltozik az idő múlásával. Kövesd a szíved, ha éppen tényleg ez az a dolog, ami boldoggá tesz téged, de készülj fel arra, hogy mi történik majd akkor, ha a szíved máshova akar menni.

4. A siker időbe telik

Bizonyára megfigyelted mi zajlik a mai világban. Gyors fogyókúra, gyors izomépítés, gyors randik, gyors szex, gyors kaják. A siker azonban nem gyors és nem egyik napról a másikra történik. Fontos, hogy türelmes legyél és ne add fel rögtön, ha nem kapsz azonnali eredményeket.

5. A siker nem a tökéletességről szól

A sikeres emberek nem azok, akik soha nem buktak el. Ők azok, akik minden bukás után képesek voltak felállni. Elfogadják, hogy sokat kell tanulniuk és folyamatosan meg is tesznek mindent az önfejlesztés érdekében.

6. A sikeres ember nem hagyja, hogy a félelem visszatartsa őt

A siker felé vezető úton mindenkinek szembe kell nézni a félelemmel. Félelem a kudarctól, elutasítástól, veszteségtől vagy csak attól, hogy megváltozik a sikerhez felé vezető út. A sikeres emberek azonban erőt merítenek a félelmeikből és a félelmek ellenére is cselekednek.

 

"Az iskolai képzés a megélhetéshez elég, az önképzés építi a vagyont." /Jim Rohn/

 

7. Tudnod kell kommunikálni

Bármennyire is félsz attól, hogy kérdéseke tegyél fel, vagy a véleményed hangoztasd egy bizonyos dologgal kapcsolatban, meg kell tenned. Ha mégsem, akkor saját magadat tartod vissza a sikertől. Minden kérdés és ötlet értékes és ezt a sikeres emberek nagyon is jól tudják.

8. A siker nem az egyetemi végzettségedtől függ

Azon túlmenően, hogy vannak olyan sikeres emberek, akik egyáltalán nem szereztek főiskolai diplomát, fontos leszögezni, hogy az egyetemi végzettség nem határozza meg a sikereinket. Lehet bölcsész vagy épp mérnök a lényeg, hogy mit csinálsz azzal a tudással, amivel rendelkezel és mindezeket hogyan építed be az életedbe.

9. A siker nem tervezhető

Nem kell minden egyes részletet megtervezni a sikernek. Ne aggódj a részletek miatt, hogy mi fog történni a siker felé vezető úton. Legyen fókuszban a végcél és összpontosíts az éppen előtted lévő, következő lépésre.

10. A siker mindenkinek mást jelent

A siker számodra jelentheti azt, hogy egy hatalmas kastélyban élsz, ahol mindennap ötfogásos étkeket eszel és gyönyörű nők/férfiak vesznek körbe téged. Mások számára már az is siker, ha nem kell többé kényelmetlen ágyon feküdni. Óvakodj attól, hogy a vágyaik alapján ítélsz meg embereket. Minden embernek mást jelent a siker és ez pontosan így is van jól.

11. A sikerrel barátokat és ellenségeket is szerzel

Nem számít, hogy mit csinálsz, a sikered nem fog mindenkinek tetszeni. Vannak akik hozzád fognak csapódni, remélve, hogy ők is sikeresek lehetnek, mint te, mások pedig minden lehetőséget megragadnak, hogy kicsináljanak téged. Neked azokkal kell foglalkoznod, akik ténylegesen támogatnak és boldogok, hogy veled lehetnek.

 

"Az emberek nevetni fognak az álmaidon, aztán meg utálni fognak, amikor megvalósítod őket." /Arnold Schwarzenegger/

 

12. A siker teher lehet

Ha sikeres vagy, akkor azzal vonzod mások figyelmét és sokszor nem kívánt módon is. Dicséretet kapsz, ha példakép vagy és támadhatnak, ha nem tetszik másoknak, amit csinálsz. Harcolnod kell azért, hogy az igazi énedet mutasd és ne hagyd, hogy a siker a fejedre nőjön és csak a siker határozzon meg téged.

13. A siker nem csak rólad szól

Ha valaha felkérést kapsz, hogy mesélj arról, hogyan lettél sikeres, ne feledkezz meg azokról az emberekről, akik támogattak, mentoráltak téged és részt vettek a sikereid felépítésében. Soha nem tudhatod mikor lesz rájuk újra szükséged.

14. A siker felerősíti meglévő tulajdonságaid

A sikeres emberek életében a pénz igenis felerősíti a már meglévő jellemvonásokat, a pozitív és negatív tulajdonságokat egyaránt. Tehát ha például valaki bunkó volt, mielőtt sikeressé vált, utána bunkó lesz több millió forinttal is.

15. A siker több szinten is tesztel téged

A személyiségünk kitárása mellett a siker tesztel is minket. Megpróbálja letesztelni, hogy mennyire vagy kitartó például döntés helyzetekben mindezt úgy, hogy minden egyes döntés egyre nehezebbnek fogsz érezni, mint amilyen valójában. Mindaddig amíg képes vagy ember maradni, nem lehet gond.

16. A siker olyan, mint a vezetés

Mindenki képes megtanulni vezetni, de csak azok fognak tudni eljutni bárhova, akik beülnek a kocsiba és elindulnak, azaz alkalmazzák, amit tanultak/tanulnak. Továbbá, ha sikerül túlélni a valódi közúti veszélyeket - például egy előttünk hirtelen átfutó szarvast - akkor jobb vezetővé, sikeresebb emberré válhatunk.

 

"Gondolkodj! Higgy! Álmodj! És merj!  /Walt Disney/

komment
süti beállítások módosítása