5 tipp, hogy megküzdj a munkahelyi pletykákkal!

2019. február 03. 11:16 - Life Advisor

office_gossip.jpgLaura nehéz helyzetben lévő vezető volt, ugyanis az egyik munkatársa valódi irodai pletykagép volt. Amikor négyszemközti beszélgetéseken megismerkedett a csapatának új tagjaival, megragadt benne egy név, de sajnos nem jó értelemben. A munkatársak már figyelmeztették Laurát, hogy van egy illető, aki rendszeresen munkahelyi pletykákkal próbálja bomlasztani a csapatot illetve rendszeresen krizitálta Laura elődjének minden egyes ötletét és mozdulatát. Az egyetlen gond az volt, hogy Laura még nem tapasztalta meg ezt a fajta viselkedést. Minden visszajelzés teljesen más emberektől származott, akik csak figyelmeztetni próbálták őt "Évára".

Egy nap azonban minden megváltozott, amikor Laura éppen elsétált a konyha előtt és meghallotta, amint Éva a korrábbi megbeszéléseken elhangzott és nagyrészt Laurától származott ötleteket ócsárolja, kritizálja majd pedig magát az új vezetőt is csupa negatív jelzővel illette. Amikor Éva már kifogyott a mondandójából, Laura belépett a konyhába és annyit mondott : "Éva! Szeretnélek látni az irodámban most azonnal."

Amikor Laura irodájában ültek, Laura megkérdezte, hogy esetleg van-e olyan visszajelzés, vagy vélemény amit Éva szívesen megosztana akár Laura személyiségével kapcsolatban, akár a megbeszélésen elhangzottakal kapcsolatban. 

Ó, nem - felelte Éva - a változtatások nagyon szuperek, jó ötletnek találom őket és biztos, hogy a segítségünkre lesznek majd a jövőben. 

Laura előrehajolt a székében, felhúzta a szemöldökét és megkérdezte : "Ugye, nem gondolod, hogy az ötletek nevetségesek vagy hogy az egész úgyis teljesen mindegy, mert 1 héténél tovább úgysem maradok a cégnél?"

Éva teljesen ledöbbent, amikor a saját szavait hallotta vissza, valaki más szájából. Nem tudott megszólalni.

"Amikor elmentem a konyha előtt hallottam, hogy a korábbi megbeszéléseken történtekről beszélsz, úgyhogy megálltam, hogy végighallgassam. Most pedig beszéljünk arról, hogy miért nincs rendben ez a fajta viselkedés és mi fog történni, ha ezt így folytatod?"

Ha neked is egy irodai pletykát kell jól kezelned, érdemes úgy csinálnod, mint Laura : 

  1. Közvetlenül az incidens után találkozz személyesen azzal a személlyel, aki elindította a pletykát

  2. Kezeld a helyzetet nyugodt és professzionális módon

  3. Segíts megérteni a másik félnek, hogy miért nem helyes ez a fajta viselkedés

  4. Ismertesd, hogy ez a viselkedés milyen hatással van másokra

  5. Beszéld meg vele a következményeket, vagyis, hogy mi fog történni, ha folytatja ezt a viselkedést, beleértve a progresszív fegyelmi intézkedéseket is

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel is!

A LifeAdvisort megtalálod a legnépszerűbb közösségi oldalakon is!

Likeold az oldalunkat a FACEBOOKON!

Kövess be INSTÁN is!

komment
süti beállítások módosítása