9 kifejezés, amit okos ember nem használ egy beszélgetés során!

2018. június 21. 07:30 - Life Advisor

business-3365365_640.jpgMindannyian tapasztalhattuk már, hogy az emberek teljesen másképp értelmezik, amit mondunk, mint ahogy azt elsőre sejtettük. Sokszor emiatt arra következtetünk, hogy az emberek csak akkor értenek meg minket, ha szájbarágósan mondunk el mindent. Gyakran azért fordulnak elő verbális csúszások, mert anélkül mondunk ki dolgokat, hogy ismernénk az általuk hordott jelentéseket. Íme 9 kifejezés, amit okos ember nem használ egy beszélgetés során.

Mindezek megértése természetesen társadalmi tudatosságot igényel, azaz annak a képességét, hogy felvegyük más emberek érzelmeit és tapasztalatait. Különböző felmérések azonban azt támasztják alá, hogy az érzelmi intelligencia szintjén még sok ember fejlődésre szorul. Hiányzik ez a képességünk, hiszen annyira fókuszálunk arra, hogy mit fogunk majd mondani, illetve hogy a másik ember szavai milyen hatással vannak ránk, hogy hirtelen elveszítjük a kontrollt és nem figyelünk a beszélgető partnerünkre.

Ez pedig azért probléma, mert az emberek bonyolultak. Nem reménykedhetsz abban, hogy megérted a másikat, amíg nem fordítasz figyelmet rá.

Ennek érdekében pedig létezik 9 olyan kifejezés, amelyet az érzelmileg intelligens emberek, igyekeznek elkerülni egy-egy beszélgetés során.

1. Fáradtnak tűnsz!

A fáradt emberek általában kedvtelenek,komorak,aprók a szemeik, kócos a hajuk, a problémájukra fókuszálnak. Ha valakivel közlöd, hogy fáradtnak tűnik, akkor egyszerre tapasztalhatod meg az előző jellemzőket.

Ehelyett kérdezd meg, hogy "Minden rendben van?". A legtöbb ember azért használja a fáradtnak tűnsz kifejezést, mert segíteni akarnak és tudni akarják, hogy a másik jól van-e? Ahelyett, hogy feltételeznéd, hogy segítségre szorul, kérdez meg nyíltan. Így a másik fél is képes lesz megnyílni és megosztani veled a problémákat. Ami pedig ennél is fontosabb, hogy saját magad helyett a másik féllel fogsz foglalkozni.

 

2. Hű, egy csomót fogytál!

Ismét egy jól megfogalmazott megjegyzés,amit nyilván bóknak szánsz, de csak azt jelzi, hogy kritikus vagy. Azt mondani valakinek, hogy mennyit fogyott, azt az érzést kelti, hogy korábban kövérnek és csúnyának látszott.

Ehelyett mond azt, hogy "Fantasztikusan nézel ki!". Ez egy egyszerű megoldás, hiszen ahelyett, hogy összehasonlítanád őt a korábbi külsejéhez, egyszerűen csak közlöd vele, hogy milyen jól néz ki. Így egy csapással kikerül a múlt a képből.

 

3. Túl jó voltál neki!

Ha valaki szoros kapcsolatban (legyen szó magánéleti vagy üzleti kapcsolatról) áll valakivel, ez a megjegyzés azt sugallhatja, hogy az illető rosszul választott.

Ehelyett mond azt, hogy "Ő járt rosszul, mert elvesztett téged!". Ez lelkes támogatást és optimizmust jelent, mindenféle hátsó kritika nélkül.

 

4. Te mindig... vagy te soha...

Senki nem csinál mindig vagy soha valamit. Az emberek nem egydimenziósnak látják magukat, így nem szabad őket beskatulyázni. Valószínűleg te is ilyen kifejezéseket használsz, amikor fontos dolgokat próbálsz megvitatni valakivel.

Ehelyett érdemes rámutatni arra, hogy mit tett a másik személy, ami számodra probléma. Ragaszkodj a tényekhez. Ha tényleg gyakran előfordul valami újra és újra, akkor mond azt, hogy "Úgy tűnik gyakran csinálod ezt..", vagy "Gyakran előfordult már ahhoz, hogy észrevegyem".

 

5. Amint mondtam...

Mindannyian elfelejtünk dolgokat időről időre. Ez a mondat, úgy tűnhet, mintha teher lenne számodra elismételni valamit, amit a másik fél nem tudott megérteni. Ha nem vagy hajlandó,hogy elismételd, amit mondtál, akkor úgy tűnhetsz, mintha te jobb lennél másoknál vagy bizonytalan lennél. (Vagy mindkettő.)

Ehelyett, amikor elismételsz valamit törekedj arra, hogy a mondandód egyértelműbben és érdekesebb módon közöld a másikkal.

 

6. Sok szerencsét!

Furcsának tűnhet, nemde? Biztosan nem a világ vége, ha szerencsét kívánsz valakinek, de ez azt sugallja, hogy az illetőnek szerencsére van szüksége a sikerhez.

Ehelyett mond azt, hogy "Tudom,hogy megtudod csinálni.". Ez jobb, mint a szerencse, hiszen így tudatosítod benne, hogy az illető rendelkezik a sikerhez szükséges készségekkel. Ki fogsz tűnni a tömegből, akik csak sok szerencsét kívántak.

 

7. Tőled függ... vagy ahogy akarod...!

Miközben te közömbösen állsz a témához, a másik személy számára fontos a véleményed.

Ehelyett mondhatod, hogy "Nekem erről nincs konkrét véleményem, de van egy-két dolog, amit érdemes lenne fontolóra venned.". Ha véleményt mondasz anélkül, hogy állást foglalnál, azt mutathatod, hogy törődsz a másik féllel.

 

8. Legalább én soha nem voltam....

Ez a kifejezés egy agresszív módja annak, hogy elhárítsd a figyelmet a hibáidról, rámutatva arra a hibára, amit a másik személy követett el.

Ehelyett mond azt, hogy "Sajnálom!". A tévedés beismerése hatékony módja a vita egy racionálisabb, nyugodtabb helyre terelésének.

 

9. A korodhoz képest jól nézel ki!

A "hozzád képest" használata selejtező és durva. Az emberek egyszerűen csak okosak és jók akarnak lenni.

Ehelyett mond azt, hogy "Nagyszerűen nézel ki!" Ez egy tökéletes bók, amely mindenféle szelektálás nélkül használható.

 

Mindezeket természetesen egyszerre kell elkerülnöd. Próbáld ki a fenti javaslatokat és megfogsz döbbenni a pozitív változásokon.

Szerinted milyen más kifejezéseket érdemes még elkerülni? Írd meg a hozzászólásokba!

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel is!

Likeolj minket ide kattintva a www.facebook.com/lifeadvisorhungary oldalon!

komment
süti beállítások módosítása