Változni nehéz...de néha ugyanannak maradni még annál is nehezebb!

2018. május 07. 07:30 - Life Advisor

eye-color-change-2852261_640.jpgSokan gondolkoznak arról, hogy változtatni szeretnének az életükön, a munkahelyükön, a lakásukon, a kinézetükön stb. Megvan a kezdeti hatalmas lelkesedés, terveket szövünk, megnézzük, hogy mi az, amit ténylegesen elszeretnénk érni. Aztán, amikor a hogyanhoz érünk szembesülünk azzal, hogy a változáshoz tennünk is kell, sokszor olyan dolgokat, amelyek a komfortzónánkon kívül esnek. Ekkor realizáljuk, hogy változni nehéz.

De ne szaladjunk ennyire előre. Kétféle típusú ember létezik ugyanis, egyrészt van, aki felismeri, hogy változtatni kell, másrészt van, aki továbbra is próbálja önmagát és a környezetében élőket is meggyőzni, hogy semmi változásra nincs szükség - és bár boldogtalan,céltalan életet él - minden jól van így.

"Nem az új gondolatok megértése nehéz, hanem a régiektől való megszabadulás; mert ezek behálózzák agyunk minden zugát annak a nevelésnek következtében, amelyben legtöbbünk részesült."

Ez valóban így van. Félünk változtatni, hiszen a szüleinktől kaptunk egyfajta szemüveget, amelyen keresztül szemléljük a világot és amelynek segítségével reagálunk a saját életünkben fellépő helyzetekre. Ez azonban nem mindig egyszerű, hiszen ahogy a világ, úgy mi is folyamatosan változunk és a régi - sokszor begyöpösödött - gondolatok, már nem azt az eredményt érik el, mint anno, régen a szüleink életében. Ennek ellenére, mivel jó alaposan belénk verték a nézőpontjukat, nehéz másfelé venni az irányt, nehéz változtatni, nehéz máshogy csinálni. Hiszen nem vagyunk tisztában azzal, hogy milyen eredménye lesz annak, ha kezünkbe vesszük a sorsunkat, az életünket és máshogy - sokszor teljesen ellentétesen - csináljuk, mint a szüleink tették. Mielőtt bárki szülő ellenesnek hinne, hozzátenném, hogy nemcsak a szüleinktől kaphatunk olyan mintákat és gondolatokat, amelyek az életünket komolyan befolyásolják. Ezek jöhetnek a szerelmünktől, a barátainktól, a munkatársainktól, a tv-ből, a rádióból stb. Mind-mind olyan minták és gondolatok, amelyek lebeszélnek minket a változásról és a változtatásról és egyetlen mérgező mondatot juttatnak el a fejünkbe :

"Járt utat járatlanért el ne hagyj!"

Ez egy olyan szólás-mondás, amely gyakorlatilag teljesen negatív irányba szabotálja az életed úgy, hogy sokszor nem is vagy vele tisztában, hiszen olyan emberektől hallottad ezt, akik fontosak neked és úgy gondolod, bölcsebbek nálad. Változni nehéz, de néha ugyanannak maradni még annál is nehezebb! Miért ragadnál benne egy olyan helyzetben, ami nem hoz számodra boldogságot, örömöt, békét, harmóniát? Miért ragaszkodsz olyan dolgokhoz, amelyek nem visznek előre? Miért nem mersz változtatni? Miért nem adsz egy új esélyt magadnak és miért nem veszel fel egy másik szemüveget, miközben az életedet és a világot szemléled?

Ha félsz a változástól, akkor elzárod magad egy új élet lehetőségétől. Amikor elhatározod, hogy változtatsz, elrugaszkodsz a szakadék szélétől, viszont sokszor nem vagy benne biztos, hogy hova fogsz érkezni. Ez a bizonytalanság az, amely a legtöbb embert visszafordítja és röghöz köti.

Többen pedig amiatt is aggódnak, hogy vajon a környezetük mit fog szólni,ha ők egyszer csak megváltoznak. Erre pedig szintén van egy személyes történetem. Mielőtt azonban belevágnék, szeretném ha tudnád, hogy ahhoz, hogy másoknak mi a véleménye rólam, semmi közöm.

Gyerekként,kamaszként én is kaptam egyfajta nevelést és világ meglátást a szüleimtől. Ugyanezt megkapta természetesen a bátyám is, tehát gyakorlatilag végignézhettem, ahogy anyukám,apukám és a bátyám ugyanazzal a gondolat és hitrendszerrel él egy életet. Na már most én elég hamar rájöttem, hogy bár minden tiszteletem az övüké, én azonban teljesen másra vágyom, így tehát felvettem egy új szemüveget, amelyen keresztül szemléltem a világot. Mondanom sem kell, hogy nemcsak hogy a családomnak, de volt hogy a barátoknak, rokonoknak sem tetszett, amit csinálok, én azonban rendíthetetlenül tudtam, hogy mivel ez az én életem én vagyok érte felelős, ezért így fogok cselekedni, új szemüveggel, új lehetőségekkel, új élettel. Egészen addig vitáztunk egyébként, amíg nyugodtan át nem beszéltük, hogy azért vannak ezek a nézeteltérések és viták, mert nem ugyanúgy látjuk a dolgokat, de ezt vagy megszokják, vagy megszöknek. :)

Nem fogom azt mondani, hogy a változás a világ legegyszerűbb dolga. Azonban szeretném tudatosítani benned, hogy a fenti mondás, nem segít rajtad. Én már rájöttem arra, hogy a tényleges igazság inkább az, hogy

"Járatlan utat jártért el ne hagyj!"

Mint mondtam nem lesz könnyű. Járatlan úton járni? Kőkemény meló, rengeteg energia és persze a hatalmas sikerélmény esélye! Ami pedig különösen szép, hogy egyedül a te kezedben van a döntés, hogy a járt vagy a járatlan utat választod.

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel is!

Likeolj minket ide kattintva a www.facebook.com/lifeadvisorhungary oldalon! 

komment
süti beállítások módosítása