Ezért engedik el az irányítást a mentálisan erős emberek!

2018. március 25. 09:00 - Life Advisor

buddha-1243745_640.jpgAzt a tényt elengednünk, hogy nem mi irányítunk mindent az egyik legnagyobb küzdelem, amivel szembekerülünk életünk során. Az életünk automatizálódott, korszerűsödött, építünk és a saját feltételeink szerint végzünk el dolgokat. Megengedni magunknak tehát, hogy a dolgok megtörténjenek az irányítást pedig elengedjük, nem volt benne a saját DNS-ünkben. Soha nem tartoztam én sem azok közé, akik csak ültek és passzívan hagyták a dolgokat megtörténni.

Az évek során a perspektívám azonban megváltozott. Szellemileg erősebb lettem, még akkor is, amikor bár nehezen, de megtanultam, hogy nem tudunk mindent irányítani az életben. Találkoztam például :

  • egy fiatal emberrel akinek teljesen megváltozott az élete, amikor megtudta,hogy rákos
  • egy fiatal nővel, aki két gyermek anyja és elvesztette a férjét 27 évesen
  • egy keményen dolgozó férfival, aki elvesztette a 25 éve tartó munkáját, mert a cég,ahol dolgozott csődbe ment

Minden nap történik velünk olyan dolog, amelyekről azt gondoljuk, hogy irányítjuk, de mégsem. Mit tehetünk ilyenkor? Egyetlen választásunk van : elfogadni és elengedni,hogy nem irányíthatunk mindent.

És bár ez sok mentális erőt igényel, gyakorolhatjuk. Az élet hatalmas játékterén végtelen lehetőséget kapunk és számtalan helyezettel kerülünk szembe. A kérdés az,hogy hogyan állsz majd ezekhez a dolgokhoz. Erőteljesen, ésszerűen és úgy játszol, hogy minden helyzetből a lehető legtöbbet hozd ki, még akkor is ha felmerül valami olyan helyzet, amit nehéz elfogadni? Ha igen, akkor nyerni fogsz.

Ezt már jó pár blogbejegyzésben említettem : az elme a legnagyobb csatatér. Ez az a hely,ahol a legerősebb konfliktus található. Itt található mindaz amire gondoltunk de a fele soha sem történt meg. Itt válhatunk a vágyaink áldozatává, mialatt a határainkat feszegetjük.

Igazság szerint annyira koncentrálunk azokra a dolgokra, amelyeket nem tudunk irányítani, hogy elveszítjük a lehetőségét annak, hogy irányítsuk,amit tényleg tudunk.

Megválaszthatjuk, hogyan töltjük most az időnket. Választhatjuk a hálát és az örömöt. Megválaszthatjuk, hogy kiket engedünk be az életünkbe. Megválaszthatjuk a társunkat, akivel megéljük az életünket.Választhatjuk, hogy szeretjük és értékeljük önmagunkat.Választhatunk, hogy az életünkben megjelenő problémákra problémaként vagy pedig megoldandó feladatként tekintünk.

És ami a legfontosabb : választhatunk úgy, hogy átgondoljuk a múltunkat és a jelenlegi körülményeinket és elengedjük mindazt, amit nem tudunk irányítani, így tudatosan a lehető legjobb fejezetet nyithatjuk meg az életünkben. Ha jobban gondolkodunk, jobban is élhetünk!

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel is!

Likeolj minket ide kattintva a Facebookon is! >>>

komment
süti beállítások módosítása