Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Az Élet Írta : Majdnem kidodbtam 3 évet az ablakon egy kalandért!

2018. február 18. 08:30 - Life Advisor

romantic-1934223_640.jpgA tanácsadások és a coachingok során számos élethelyzettel találkozom és minden egyes alkalommal működő és a legjobb tanácsokat és útmutatásokat adom át annak, aki felkeresett. Szeretném veletek megosztani Klaudia történetét, akinek a nevét természetesen megváltoztattam, azonban a története közzétételéhez hozzájárult, hiszen úgy gondolja, másoknak is felnyithatja a szemét.

Klaudia 27 évesen, teljes elkeseredettségében keresett fel, hiszen egy rossz döntés miatt megváltozott az élete, amivel viszont nem igazán tudott megbirkózni. Kíváncsi volt a hogyan és merre továbbra. A története azonban nem a coachingnál kezdődött.

24 évesen ismerkedett meg egy férfival (Zsolti - akinek a nevét szintén megváltoztattam), akivel, ahogy ő fogalmazott szerelem volt első látásra. Zsolti első perctől fogva odavolt Klaudiáért és ezt minden egyes alkalommal éreztette is vele. Meglepetések, randik, közös programok és minőségi kommunikáció és mindig ugyanolyan lelkesedéssel és odaadással, mint első találkozásuk alkalmával.

Nem véletlen hogy hamar - mindössze 5 hónap után - úgy döntöttek, hogy összeköltöznek. Innentől kezdve az életük még jobban összefort, hiszen ahogy mondani is szokták : lakva ismerjük meg igazán a másikat. Kettejük kapcsolatának ez azonban nagyon is jót tett, hiszen teljesen összekovácsolódtak. Teletek múltak az évek, évfordulók, közös nyaralások, lakásfelújítás, a közös jövő tervezése, minden ahogy azt egy tökéletes kapcsolatban várjuk.

3 év után, azonban megszaporodtak a viták és a nehéz időszakok Klaudia és Zsolti életében. Már nem csak a mindennapos problémákkal kellett megküzdeniük, egyre gyakrabban lett köztük feszültség és mindketten kezdték úgy érezni, hogy a kapcsolat kezd ellaposodni és kihűlni.

Nem sokkal később Klaudia a rendszeres edzése során megismerkedett egy másik sráccal - nevezzük Tibinek - hiszen mindig össze szoktak futni a konditerembe és egyszer csak beszélgetésbe elegyedtek. Kiderült, hogy elég sok közös témájuk van, az életük több területen is hasonló volt, jól érezték magukat egymás társaságában. Klaudiának jó érzés volt kiszakadni az otthoni problémákból és örült, hogy van valaki akivel megoszthatja érzéseit. Meg is beszéltek egy konditermen kívüli találkozót is, ahol még jobban kezdtek összekovácsolódni, bár Tibi nem szeretett volna semmit erőltetni és siettetni. Mindkettejük számára nyilvánvaló volt, hogy megvan a kémia is kettejük között, azonban mindkettejük részéről érthető volt a tartás is, hiszen Klaudia őszintén elmondta, hogy neki van párkapcsolata, amely már 3 éves, ez a tény pedig Tibit jobban fékezte, bár a férfi ösztönök és Klaudia flörtjei sokszor zavart is okoztak a gondolataiban.

Klaudia nagyon jól érezte magát és már azon gondolkozott, hogy kilép a 3 éves kapcsolatából, mert Tibivel olyat élményeket élt meg, amely a jelenlegi problémákkal teli helyzetből teljesen kiemelték őt és új szintre került az élete.

Randi, randit követett amikor is Tibi lakásán kötöttek ki. Nem volt kérdés, hogy működik köztük a kémai, azonban Klaudia nem volt képes lefeküdni Tibivel. Tény és ezt többször is elismerte, hogy egy hajszálon múlt, de bevillant neki, hogy őt otthon várja a párja, akivel nem véletlen van együtt már 3 éve és teljesen össze volt zavarodva, ugyanis nem tudta, hogy mit keres Tibinél.

Klaudia és Tibi életében 1 hét szünet következett. A konditeremben természetesen találkoztak, facebookon beszélgettek, de teljesen hétköznapi dolgokról, nem pedig arról, hogy mi történt vagy történhetett volna azon az estén és hogy mi lesz kettejükkel a jövőben.

Mindeközben Zsolti érezte, hogy változtatni kell a helyzeten, ezért úgy gondolta, hogy szervez egy közös utazást a párjával. A hétvége lehetőséget teremtett arra, hogy nyugodt és mindkettejük számára "idegen terepen" megbeszéljék a problémákat és Klaudiának is sikerült rádöbbenni arra, hogy lehetséges, hogy egy párkapcsolatban vannak nehézségek és nehéz időszakok, ez azonban nem azt jelenti, hogy egyből egy másik férfinél kellene kikötni és mindent elölről kezdeni, a felépített 3 évet pedig csak úgy puff...kidobni az ablakon.

Felnőtt viselkedést tanúsítva érzéseit és döntését megosztotta Tibivel is, aki ezt elfogadta és megértette. Azóta nem keresik egymást, mindenki a saját életét éli, úgy ahogy azt tervezték.

Bencéhez éppen azért fordultam, mert egyszerűen nem ismertem magamra. Majdnem kidobtam egy 3 éves kapcsolatot az ablakon egy kis kaland kedvéért. Érdekeltek a miértek és válaszokat akartam. Miért történt ez velem? Milyen feladatom volt nekem Tibivel? Miért került bele az életembe? Miért süllyedtem idáig, hogy majdnem lefeküdtünk?

A coachingok során teljes mértékben összeállt a kép és minden kérdésemre választ kaptam. Ismeritek az érzést, amikor valaki megmondja nektek a frankót és a fejetekhez kaptok, hogy basszus tényleg, így már világos? Bence válaszaitól én pontosan így jártam minden egyes alkalommal. :)  Bence soha nem ítélt el, folyamatosan támogatott és rávezetett arra, hogy a döntéseim milyen következményekkel járnak a sorsom,az életem és a jövőm szempontjából. Képes voltam tisztán látni az életem és újra a kezembe venni az irányítást, amelyet azt hiszem, hogy egyedül nem lettem volna képes.

Tudom,hogy nem volt szép dolog, amit (majdnem) tettem, a lelkiismeretem is mart rendesen, de megoldottuk ezt a kérdést is. Azóta elsajátítottam jó pár tükör technikát és önfejlesztő gyakorlatot, amelyet a mai napig alkalmazok, hogy megéljem az életem. Inkább nevezném őket életmentő gyakorlatnak, mert nekem tényleg az életemet és a kapcsolatomat mentették meg.

 Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel is!

Kövess minket a Facebookon is! >>>

komment
süti beállítások módosítása